A Szigligeti vár

Dörgicsétől mintegy 40 km-re, kényelmes autózásnyira található a Szigligeti vár. A távolság tehát tényleg nem nagy, a bátrabbak akár biciklivel, sőt vonattal is letudhatják az utat, ami tökéletes program egy egész napos túrához!

A Szigligeti várat szokás a Balaton várának is nevezni, gyönyörű panorámája és gazdag, jól dokumentált történelme miatt pedig mindenképpen érdemes meglátogatni.

A vár egy 230 méter magas vulkanikus bazalthegy tetején található a Tapolcai medencében, és a környék már az őskorban, a kőkorban és a bronzkorban is lakott volt.

Éltek itt kelták, később avarok, és persze a rómaiakat is érdekelte az általuk Pelso-nak nevezett Balaton, aminek éghajlata akkoriban nagyon hasonló volt Itáliáéhoz.

A környék természetesen a Honfoglalás után is forgalmas volt, majd a fejedelmi, királyi hatalom kiépülésével és megszilárdulásával elkezdődött Szigliget és a Szigligeti vár története is.

Az első írásos emlék 1121-ből származik, az almádi Szűz Mária bencés apátság alapítóleveléből, amiben Zeglegethnek nevezik.

Azt is tudjuk, hogy a 13. század első felében a környék királyi birtoknak számított, és Kalián zalai ispán igazgatása alatt állt.

1259-ben IV. Béla a fiának, István hercegnek (a későbbi V. István királynak) adta Szigligetet, illetve akkor még Szigetligetet.

A Balaton a középkorban

A névből következik, hogy a terület ekkor még a Balaton egyik szigete volt. Ma már kevesen tudják, de egykor a Balatonban négy sziget is volt, ezek egyike volt Szigetliget.

A Balaton és környéke ebben az időben még nagyon másképp nézett ki, mint ahogy ma ismerjük, a tó területe jóval nagyobb volt, a partok közelében pedig végeláthatatlan mocsarak húzódtak.

A Balatonnak a mainál jóval magasabb vízszintje és kiterjedése a természetes tényezők mellett éppen IV. Bélának köszönhető, aki parancsot adott a Balatonszabadinál lévő máriamajori szurdok eltorlaszolására, ezzel pedig több méterrel növelte meg a tó vízszintjét.

Nem kérdés, hogy a rendelkezésnek a tatárjárást követő újjáépítést támogató stratégiai oka volt, a megduzzasztott vízszint a kiépülő kővárak rendszerének védelmét is szolgálta.

Szigliget tehát István herceg birtoka lett, aki azonban túl sokáig nem töprenghetett azon, hogy mihez kezdjen vele, mert egy évvel később, 1260-ban, IV. Béla a pannonhalmi bencéseknek adományozta.

Favus pannonhalmi apát pedig szorgalmas volt, és 1260-62 között egy kis kővárat húzott fel a hegy tetején. Ez a korai kővár két toronyból (Király torony és Bencés torony), illetve a közöttük lévő palotaszárnyból állt.

Kilátás a várból

Ma már talán nem tűnik annak, de a korszakban a vár felépítése nagyon gyorsnak számított, ami valószínűleg két tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt a környék kőbányái és mészégetői biztosították a megfelelő és többé-kevésbé olcsó alapanyagot, a bencés birtokok viszonylagos biztonságában élő jobbágyok, kőművesek és kézművesek pedig a szakképzett munkaerőt.

Másrészt a vár építését mindenképpen siettette, hogy a tatár Arany Horda éppen a szomszédos Lengyelországot és Litvániát tarolta le, és volt rá bizonyos esély, hogy újra benéznek hozzánk.

A bencések által felépített takaros vár IV. Béla tetszését is elnyerte, olyannyira, hogy gyorsan el is cserélte a pannonhalmiakkal. Nem tudni, hogy a szerzetesek mennyire örültek a király ötletének, mindenesetre tény, hogy nyitrai, somogyi, zalai birtokokat kaptak cserébe.

Szigliget és a Szigligeti vár tehát újra királyi birtok lett, IV. Béla pedig a vár fenn- és karbantartását a Móriczhidai családra bízta.

Ők pedig megörültek a bevehetetlennek tartott várnak, és itt tárolták az általuk alapított mórichidai premonterei monostor komoly értékű egyházi kincseit.

Valószínűleg a Pok nemzetségből származó Móriczhidaiaknak ez a lépése váltotta ki a Szigligeti vár elleni első támadást.

A mesés monostori kincsek ugyanis felkeltették III. Péter veszprémi püspök figyelmét is, aki nem volt olyan nagylelkű, mint IV. Béla, és nem ajánlott semmilyen cserét. 1275-ben egyszerűen megtámadta és elfoglalta a várat, ami ezután évtizedekig a veszprémi püspökség érdekeltségébe tartozott.

A Móriczhidaiak csak 1348-ben tudták birtokukat és kegytárgyaikat visszaszerezni, de ezután már jobban vigyáztak rá. A Szigligeti vár a következő csaknem száz évben a család birtokában maradt, akik komoly fejlesztéseket is végrehajtottak.

1424-ben a Móriczhidai család örökösödési szerződést kötött a Laczk családdal, és bár nem haltak ki, 1441-ben I. Ulászló mégis Némai Kolos Jeromosnak adományozta a várat.

Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a királyi adomány csak a megadományozott élete végég szólt, utána a kincstárra szállt (vagyis újra eladományozható lett), na meg az, hogy I. Ulászló 200 jobbágytelket kapott az „adomán

yért” cserébe.

Ezután zűrzavaros évek következnek a vár életében, többször is

 gazdát cserél, majd 1445-ben az ország egyik legbefolyásosabb családjához, az Újlakiakhoz kerül, ők 1521-ig birtokolják Szigligetet.

Ekkor ugyanis az éppen soros családfő, Újlaki Lőrinc, örökös nélkül hal meg, és a várat a Móriczhidaiakkal rokonságban álló Tóti Lengyel család szerezte meg. Birtokukat 1526-ban II. Lajos király is megerősítette.

Következett azonban a mohácsi csata(vesztés), ami nemcsak az ország, de a Szigligeti vár életébe is belekavart.

A trónharcok során a Tóti Lengyelek Szapolyai János királyt támogatták, ami persze nem tetszett I. Ferdinándnak, aki szintén törvényes magyar királynak tartotta magát.

Ferdinánd elkobozta a Tóti Lengyelektől a várat, és az (akkor éppen) őt támogató enyingi Török Bálintnak adományozta. A probléma azonban ezzel az volt, hogy az elkobzás és az adományozás csak elméletben történt meg, mivel a Tóti Lengyelek nem voltak hajlandóak engedelmeskedni Ferdinánd parancsának.

Török Bálint – az Egri csillagokban is szereplő – Martonfalvi Imrét küldte el, hogy birtokba vegye a Szigligeti várat, azonban Kulcsár István porkoláb nem volt hajlandó átadni a várat.

Így aztán Martonfalvi az erő alkalmazása mellett döntött, és 1530-ban bevette a várat, aminek ő lett a kapitánya.

Martonfalvi Imre megerősítette és korszerűsítette a várat, többek között a kor követelményeinek megfelelően szakállas puskákkal és ágyúkkal is felszerelte. Az ő várkapitánysága alatt alakult ki a várnak az a kinézete, amin a későbbi építkezések sem nagyon változtattak.

1541-ben Török Bálint török fogságba került, ami azt is jelentette, hogy már nem tudta személyesen felügyelni kiterjedt birtokait, így a Szigligeti vár ismét a Tóti Lengyel család birtokába kerül. A korszak és a család híres kapitánya volt Palonai Magyar Bálint, aki beházasodott a családba, Lengyel Krisztinát vette feleségül. Bálint 26 évig volt a vár kapitánya, és nyugodtan tekinthetjük álláshalmozónak, mert egyidejűleg a déli parton, a fonyódi cölöpvár kapitánya is volt.

Ekkor már bőven benne vagyunk a török korban, és a Szigligeti vár is új jelentőséget kapott: a fehérvári török szandzsák elleni védelmi vonal egyik fontos pontja lett.

A törökök többször is megtámadták a Szigligeti várat, de bevenni egyszer sem tudták. A folyamatos ostromhelyzet miatt azonban elmaradt a vár korszerűsítése és felújítása, ez pedig egyre nagyobb gondot okozott, nem mellesleg azért is, mert a megfelelő összeg biztosítására a királyi udvar se nagyon mutatott hajlandóságot.

1588-ban Lengyel István már azt kéri a királytól, hogy cserélje el a családdal a vár birtokát, mert nem képes tovább fenntartani a vár harckészültségét. Ez azért egy erős szúrás volt a király felé, hiszen Lengyel István arra panaszkodott, hogy a vár katonasága rajta követeli az elmaradt zsoldot, aminek biztosítása viszont a király feladata lett volna. Nem véletlen, hogy szabadulni akart a kényelmetlen helyzetből.

Ennek ellenére a vár még évtizedekig a család tulajdonában maradt, tudjuk például, hogy 1630-ban Lengyel Boldizsár volt a kapitánya. A várban ekkor 12 huszár, 25 gyalogos és 1 tüzér állomásozott.

A török hódoltság vége még mindig a Lengyel család tulajdonában találja a Szigligeti várat, de a török veszély megszűnése megpecsételte a vár sorsát is.

Jelentősége és állapota fokozatosan romlott, a végső döfést egy 1697-es villámcsapás adta meg, ami felrobbantotta a Bencés toronyban tárolt lőport. A vár nagy része leégett, és ami ennél talán még fájóbb, hogy elpusztultak az itt őrzött oklevelek is.

Szigliget címere

A kár olyan nagy volt, a költségek pedig olyan magasak lettek volna, hogy a Lengyel család nem építette újjá a várat, sőt 1702-ben I. Lipót császár parancsára a még álló épületeket és falakat is felrobbantották, így a vár a Rákóczi szabadságharcban már nem juthatott jelentőséghez.

A XVII. század második felében a lakosság megkezdte a még mindig Lengyel birtoknak számító várrom környéki mocsarak lecsapolását, amik egykor a vár védelmének egyik fontos elemei voltak. A vár köveit pedig elhordták a környező építkezésekhez.

Szigliget és a Szigligeti vár később a Putheány és az Inkey család birtokába került, majd a XIX. században az utolsó tulajdonosok az Eszterházyak voltak, akik egészen a Második Világháború végéig birtokolták.

A XX. században a vár még megmaradt falait többször is (1931., 1953., 1966.) megerősítették, majd az igazi feltámadás az ezredforduló után jött el, amikor a várat több mint 300 millió forintért rekonstruálták és tették modern turistalátványossággá.

A helyreállítás, rekonstrukció és újjáépítés során új falak, tetők, tornyok, kiállítóterek és kiállítások, korabeli konyha és kovácsműhely, és további számos érdekes ötlet került megvalósításra, amik összességében mindenképpen vonzó célponttá teszik a Szigligeti várat a XXI. században is!

Kövessen minket a Facebook-on is!

2019-01-23T10:35:29+00:00